Sajtó-és PR igazgató

Gabi 2010-ben vállalt először kommunikációs megbízásokat az Eventrendnél, 2018 óta vezeti a sajtó- és PR területet. Ezt megelőzően 24 évet töltött a médiában.

Újságírói/hírszerkesztői munkám 1994-ben kezdtem Békéscsabán egy kis regionális rádióban, hírszerkesztőként és műsorvezetőként is próbálgattam a szárnyaim. Igazi szerelem volt ez a legjavából, az álom, amelynek köszönhetően nem maradtam otthon a szülővárosomban, a továbbtanulási ambícióim megszülettek és teljesültek, egyetemi szakoktató is lehettem, ismert országos lapoknál és a legnagyobb hazai rádiókban dolgoztam kiemelt pozíciókban (Danubuis, Sláger, Music FM), és amelynek köszönhetően ma az Eventrend Group nagy családjának egyik tagja lehetek.

Az Eventrend Grouppal már 2010 környékén kapcsolatba kerültem, különböző tartalomgyártási és sajtós projektek kapcsán, eleinte csak az elektronikus újságírói főállásom és a saját vállalkozásom (rendezvénysajtó) mellett. Teljes megbízást 2018 szeptemberétől látok el a központi funkciók munkatársaként, ez már egy olyan lehetőség és kihívás volt, amelyért a médiát is érdemes volt elhagyni és az újságírói képességeim, a szakmai tudásom egy teljesen más területen kipróbálni.

Ez a néhány év arra is jó volt, hogy a közvetlen vezetőmmel megtaláljuk a helyem, egy olyan lehetőséget, amelyben én is jól érzem magam, amelyben tudok a feladataimra koncentrálni és nem kevésbé fejlődni, hiszen a cégcsoport Tehetségakadémiája erre is lehetőséget ad, mi több, rendszeresen biztat. Nagyon szeretek tanulni, új ismereteket a gyakorlatban is kipróbálni.

 

Amire büszke vagyok

Büszke vagyok a fiamra, akinél nem ismerek szebb lelkű teremtést és akinek szerencsére helyén van az esze is! Nagy tanítóm ő nekem, hiszek abban, hogy nem véletlenül pont ő érkezett hozzám. Büszke vagyok mindarra, amit egyedül elértem, a nyíltságomra, a mások számára gyakran meglepő őszinteségemre, a kitartásomra és arra is, hogy a sport napi szinten beépült az életembe: búvárkodás, síelés és napi rendszerességű futás – ha kedvem van egy félmaratonhoz, meg tudom csinálni.

A körülöttem lévő néhány nagyon fontos és szeretetett emberért (és állatkánkért), az egészségemért, a tanításokért minden nap hálát adok. Hiszem, hogy minden okkal történik: legyen az kevésbé vagy nagyon jó dolog. Ha nem történik semmi, annak is oka van.