A legtöbben a Márton naphoz a libaevést társítjuk, és valami arról is dereng, hogy a libák gágogásukkal elárulták főhősünket. Szent Márton története egy picit több ennél, és a libaevés sem egy évszázadok óta fennálló bosszú a szerencsétlen háziszárnyasok ellen, ellenben jó sok érdekes tényből tevődik össze. De akkor hogy jönnek ide a libák, és ki Szent Márton?
Utóbbi kérdésre egy rövid legendával tudunk választ adni: Szent Márton a Római Birodalom Pannónia nevű tartományában született, az egykori Savaria városában (ezt egyébként történelmi kutatások is igazolják), amely a mai Szombathely korabeli megfelelője volt. 316-ban vagy 317-ben látta meg a napvilágot, majd később a római császár katonájaként Franciaországba került, ahol egy hideg téli estén meglátott egy vacogó koldust és neki adta köpenye felét. Aznap éjjel álmában, a koldus alakjában maga Jézus jelent meg neki.
Ettől kezdve felhagyott a katonáskodással, Istent kezdte szolgálni tele jócselekedettel, majd misszionárius is lett, és jóságáról messzi földre eljutottak a hírek. Éppen ezért akarták püspökké szentelni. Annyira szerény és alázatos volt, hogy amikor megtudta, mit tervez vele az egyház, inkább elbújt a libaólba, de az állatok a szárnycsapkodásukkal és a gágogásukkal elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. A libát viszont mégsem emiatt esszük.
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. November 11-e, Márton napja ősidők óta a téli évnegyed kezdőnapja volt, ilyenkor zárták le a gazdasági munkákat és ilyenkor kezdődött el a természet téli pihenőjének időszaka, így a római korban is: már végeztek a betakarítással, és ekkor kóstolták meg az újbort, így nagy dáridót tartottak azért, hogy a következő évben is jó termés legyen.
Jellemzően lúdpecsenyéktől és lúdfogásoktól roskadozott ilyenkor az asztal, mert ekkor vágtak először tömött libát. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt létszámát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ezen a napon, és ludat öltek tiszteletére, amely a hadisten, Mars szent madara volt. Mars neve a keresztény naptárba Mártonként került be, és mivel a lúd hozzá tartozott, pont kapóra jött, mert nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásaitól. A reformáció idején pedig a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették bőszen a poharaikat.
A Márton-napi ételek jellemzően libafogások.
Így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés. Szent Márton napja hivatalosan az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, ekkor még szabad jókat falatozni, illetve mulatságokat tartani. Számos étterem, így a Gundel is különleges menüsorral várja vendégeit ebben az időszakban (nov.8.-13.).
