Wolf András szakmai életútjáról már rengeteget tudunk, a televíziós főzőversenynek köszönhetően pedig humorából, precizitásából, lelkességéből és természetesen tudásából is kaptunk ízelítőt. De milyen ember ő otthon, amikor leveszi a séfsapkát? Egyik munkahelyén, a New York Kávéház Nyugat Bárjában beszélgettünk.
Tudod, hogy rengetegen keresnek rád a Google-ben és a különböző oldalakon? Sokan érdeklődnek utánad, mint magánember, de eddig leginkább csak annyit lehetett tudni, hogy 2 gyermek édesapja és nős.
W.A. Nem nős. Nem tartottuk fontosnak, hogy összeházasodjunk, de gyakorlatilag olyan. Két gyermekünk van, Dávid most 6 és fél éves, Tomi 5.
Rengeteget dolgozol és különböző szakmai szövetségekben is részt veszel, mikor tudsz a családoddal lenni? Hogy tudsz részt venni a napi rutinban?
W.A. Sajnos keveset vagyok velünk, minden, ami jó bennük, az főként Andi érdeme. Amihez ragaszkodtam, és amihez tartom is magam, az a reggeli óvoda. Minden reggel én viszem őket, így van egy 40-50 percünk együtt, amit csak hármasban töltünk.
Miről szoktatok ilyenkor beszélgetni?
W.A. Tulajdonképpen mindenről, de főként napi eseményekről, amiket az oviból hoznak. A gyerekek egymástól jó sok mindent is hallanak, tanulnak, ezeket szoktuk kiigazítani, mert azért ezek között rengeteg minden van, amit helyre kell tenni. Andi esténként, én meg reggel. Ez folyamatos elfoglaltság. Ráadásul roppant eleven fiúk, cukik, de gyilkosak tudnak lenni, amolyan se veled se nélküled kapcsolatban vannak egymással, állandóan van valami.
Mikor tudtok együtt lenni, és hogy szoktátok együtt tölteni az időt?
W.A. Sokszor elutazunk, belföldön és külföldre is, de általában hétvégén kirándulunk és tényleg folyton megyünk. Most már könnyebb, mert nőnek és már sok minden érdekli őket, várakat szoktunk nézegetni, éttermekbe járunk…
Éttermekbe?
W.A. Persze, mindenfélébe. Nem akarok álszentnek tűnni, de még McDonalds-ba is szoktunk, de nem sokszor, 2-3 havonta egyszer, akkor is leginkább a játék miatt, de mindenhová bemegyünk, a kockás abroszos vendéglőkbe is.
Ott is értékeled az ételeket?
W.A. Elmebeteg azért nem vagyok. Ha bemegyünk egy talponállóba, nincsenek túlzott elvárásaim, a helyükön kezelem a dolgokat. Sokféle ételt kipróbálunk, sokszor egy-egy szín, forma, íz adja meg a következő étel megalkotásához szükséges kezdő lökést . Ezért is szeretünk kirándulni, közös programként megélni ezeket a pillanatokat. Otthon is szoktunk főzni a gyerkőcökkel, amiben persze az a legjobb, hogy együtt vagyunk és közösen csinálunk valamit.
Otthon ki főz?
W.A. Hét közben Andi, amikor otthon vagyok, akkor meg én.
Andi jól főz?
W.A. Ezért mondom, hogy amikor otthon vagyok, akkor én. Viccen kívül: persze jól főz és egyre jobban. Nyitott az újra és gyorsan tanul.
Amikor te főzöl, akkor milyen kajákat szoktál csinálni? Milyen konyhában kell elképzelni, amikor otthon vagy?
W.A. Teljesen hétköznapi ételeket eszünk, én sem huzigálok otthon püréket a tányéron. A konyhánk pedig ugyanazokat a felszereléseket tartalmazzák, mint bármelyik más átlagos, hétköznapi otthoni konyha. Amire figyelünk, azok az alapanyagok.
Hol vásároltok?
W.A. piacon, közértben, pont úgy, mint bárki más. Amiben talán előnyt élvezünk, annyi, hogy a New York Kávéház és a Salon beszállítóitól tudok magunknak is rendelni például nagyon jó minőségű húst és ez megkönnyíti a dolgunkat.
Szeretnéd, ha bármelyik fiad is követne téged ebben a szakmában?
W.A. Én ezt rájuk bízom. Egyikőjükre sem szeretnénk rájuk erőltetni semmit. Szerencsére Andival hasonló az értékrendünk, ez most iskolaválasztásnál is kiderült. Úgy gondoljuk, olyan iskolát kell találni, amelynek értékrendje közelít a szülőkéhez. Szerintünk nem egyértelmű megoldást vagy pénzt kell a gyerekeinknek adni, hanem lehetőségeket. Minél több mindenbe bele tudnak kóstolni, annál nagyobb rálátásuk lesz arra, hogy mit szeretnének csinálni. De ha bármelyikük is az én szakmám választja, a lépcsőfokokat ugyanúgy végig kell járnia. Ugyanúgy fel kell vágnia 3 ezer kiló hagymát ahhoz, hogy jól tudjon hagymát szeletelni. A világ mindig változott, csak ma gyorsabban változik. Az idő azonban, amit rá kell szánnunk valamire, hogy azt jól tudjuk, azt nem lehet megspórolni.
Szigorú vagy a fiaiddal?
W.A. Azzal, hogy ilyen keveset tudok velük lenni, elég furcsa lenne, ha szigorú lennék velük. Ugyanakkor hiszek a megbeszélés-szankció kombóban. Ha valamit meg lehet beszélni, akkor ez az út. Ám ügyesen lehet őket motiválni is. Nálunk például van otthon egy „Manófa”. A manófának ágai vannak, ha valaki jó volt és mindent jól megcsinált, az egy ággal feljebb kerül, ha semleges nap volt, akkor nem mozdul, ha meg rosszalkodott, akkor egy ágat leesik. A Manófa tetején ajándék van. Lehet, hogy nem a legjobb ajándékkal motiválni a gyereket, de itt nem is az ajándék a lényeg számunka, hanem hogy célt és döntési lehetőséget adunk nekik. Amelyet egyébként el is mernek és el is tudnak mondani.
Ha csak az elmúlt 10 évet vesszük, rengeteg változás történt az életedben, akár a szakmai utad, akár a családi gyarapodásod nézzük. Hogy változtál ez idő alatt?
W.A. Minden hatott rám ez idő alatt, a korral, azzal, hogy felelősséget vállaltunk egymás és a gyerekeink iránt, a szakmai sikereket is figyelembe véve azt tudom elmondani, hogy talán lenyugodtam. Másként értékelem már a sikert, minimálisra csökkent az én központúság. Korábban ingerlékenyebb voltam, a szakmában egyértelműen, de a vezetői rutin, az idő meghozta az eredményét, már visszafogottabb vagyok.
Milyen embernek tartod magad?
W.A. Nem hinném, hogy egészséges lenne magam értékelni, de ha röviden össze kellene foglalni, akkor azt mondanám, hogy igazságos és korrekt (persze nem mindig sikerül ilyennek lenni), következetes, van, amiben precíz, de általában csapongó. Rosszul tűröm a monotonságot, de kreatív embernek tartom magam, aki folyton vágyik a tudásra.
Most két nagy két gasztronómiai szervezetben is benne vagy…
W.A. Igen, az egyik a Bocuse d'Or Akadémia, amelynek egyetlen célja van: hogy az adott magyar versenyzőt, közös munkával a legtökéletesebben tudjuk felkészíteni a rangos versenyre. A másik a Pannon Gasztronómiai Akadémia, amelynek az a célja, hogy a szakma jeles képviselői együtt működve egymással, hatékonyan fel tudjanak lépni a magyar gasztronómia világszínvonalúvá emeléséért. Ezek olyan szakmai szervezetek, amelyekben együtt próbálunk tenni valami jóért. Mi nem egyéni szinten kapunk „fizetséget” ezért, aki ilyen szerepet vállal, nem is várhat semmi anyagi ellenszolgáltatást. A munkánk eredményessége a siker, egyben a fizetségünk is. Ma már nincs féltékenykedés a séfek között, ezen a szinten az összetartás, a valami jobb eléréséért küzdés a közös cél.
A Séfek séfe mennyire változtatott az ismertségeden?
W.A. Azok között, akik követték a műsort biztosan, de az előbb említett szervezetekben eddig is benne voltam. Érdekes módon a legnagyobb változást a kisebbik fiam életében hozta, mivel így délutánonként is bekerültem az életébe, ami ugye eddig nem volt, hiszen hétköznaponként este 10-11 körül érek haza. Hatalmas rajongói voltak a műsornak, sőt még az óvodában is ilyet játszottak, leosztották egymás között a zsűri szerepét, az egyik volt Frici, a másik Gábor. Ők azért jobb szívűek voltak, mint mi, a gyermeki jóindulatnak köszönhetően mindenkit tovább engedtek.
Mikor láthatnak téged újból a képernyőn a főzés hétköznapi szerelmesei?
W.A. már folynak az előkészületek, így a Séfek Séfe újabb sorozatával hamarosan újra találkozhatnak a nézők.
