Eventrend kezdőlapEventrend kezdőlapeventrend-logo-mobileventrend-logo-mobil
  • HOTEL
  • EVENT
    • Catering & Programszervezés
    • Rendezvényhelyszín
    • Rendezvény ajánlatkérés
  • GASTRO
    • Vendéglátás
    • Étel házhozszállítás
    • Asztalfoglalás éttermeinkbe
  • KARRIER
    • Misszió
    • Vezetőink
    • Állásajánlataink
    • Gyakornoki program
    • Befektetőknek
  • Magyar
  • Rendezvény
✕

Eventrend siker a Zukunft Personal Hungary-n

november 12, 2018

Hatalmas érdeklődés övezte az Eventrend Csoport standját a Zukunft Personal Hungary című szakkiállításon, amelyet november 7-8-án rendeztek meg a Millenárison. Az esemény elsősorban a HR területen tevékenykedőket célozta meg.

Az eseményen 2000 szaklátogató, 70 kiállító vett részt, és több mint 140 előadás volt hallható. A szakkiállításon szinte színes pontként jelent meg, idén első alkalommal az Eventrend Csoport standja, amely nem csak tájékoztatókkal, de játékkal, süteménnyel és kávéval is várta az érdeklődőket, akikből jócskán akadt: a 2 nap alatt mintegy 500-an fordultak meg itt, nem csak a szórakozás és a finomságok miatt, hanem azért is, mert itt egy helyen találtak komplex megoldásokat rendezvényszervezési feladataikra.

A szakkiállítás alatt egyértelműen kiderült, hogy a legtöbb cégnél már nincs külön rendezvényekkel, eseményekkel foglalkozó kolléga. Ez a feladat a HR menedzserekre és ezen a területen dolgozókra hárul, akik tapasztalat híján félmegoldásokból kénytelenek választani, és megoldani a rájuk bízott feladatot úgy, hogy az költséghatékony legyen, de az elvárásoknak is megfeleljen.

Éppen ezért volt szakmailag is örömteli az Eventrend Csoport megjelenése, hiszen ebben a szegmensben is rendkívül széles megoldási-szolgáltatási kínálatot tudott az érdeklődők elé tárni, ám kollégáink ezzel együtt pontosabban fel tudták mérni, milyen megoldásokra van szükség a plusz feladatokkal megterhelt HR szektorban.

A szakkiállításon résztvevő kollégák a játékhoz kapcsolták az Eventrend Klub programot is, aki részt vett a helyszíni szerencsepróbán, az 300 ponttal gyarapodott személyes felületén.


Zukunft Personal Hungary

A HR-szolgáltatók, termékeik és a gazdasági élet valamint a közigazgatás HR-döntéshozóinak találkozási pontja. A szakkiállítás két napja alatt kiváló lehetőség nyílt a résztvevők részére új kapcsolatok kialakítására és aktív tapasztalatcserékre. A több mint 100 előadással, amelyek során neves szakértőket ismerhetett meg a közönség, a Zukunft Personal Hungary átfogó fórumot kínált.

Megosztás

Kapcsolódó bejegyzések

május 3, 2023

Dönts időben, hogy a legfontosabb pillanatok maradjanak a legemlékezetesebbek!


Olvass tovább
Centrál kávéház
november 22, 2021

A Centrál kávéház története


Olvass tovább
november 22, 2021

Új ékkővel gazdagodott az Eventrend Group történelmi portfoliója


Olvass tovább

Legfrissebb cikkeink:

  • Budapesti Turistamonitor 2025 – Kutatási elemzés november 27, 2025
  • Miért pont a New York? november 26, 2025
  • Árnyas menedékek Budapesten: 5 hűsítő hely, ahol megpihenhetsz a nyári forróságban július 22, 2025
  • 5 hely, ahol ezen a nyáron a gasztronómia mellett az élő zenét is élvezhetjük július 5, 2025
  • Romantikus butikhotellel és díjnyertes bisztróval bővült az Eventrend portfóliója június 3, 2025

Kapcsolat


info@eventrend.hu

Gyors linkek


Adatkezelési tájékoztató
Karrier

Közösségi média


© 2019 Eventrend Group. Minden jog fenntartva. Weboldalt készítette: Alberti Dorina
    • Nem érhető el fordítás ehhez az oldalhoz