Amikor a Centrál Kávéházban meghirdették a Centrál Irodalmi Zsúrt, sikerre számítottak, de azt nem gondolták, hogy heteken belül betelik az összes meghirdetett időpont az egész tanévre. Szeptembertől újra elindítják minden idők legsikeresebb középiskolai irodalmi kávéházi programját: szeptembertől már heti három rendhagyó foglalkozást tartanak a diákoknak, akik a végén verset írnak, nem is akármilyet. A Centrálban a gasztronómia terén is zajlik az élet, a különlegességekkel teli, megújult étlapot a héten mutatták be a sajtó képviselőinek.
Meskó Zsolt író, rendező egy papírlapot húzott elő a zsebéből, arról olvasta föl egy szakácstanuló fiú versét, amelyben a Kosztolányi Dezső által legszebbnek ítélt tíz magyar szóból hét is szerepelt. Egy vidéki szakiskolás kislány versét azonban már fejből mondta el, annyira megérintette – ahogy a sajtó munkatársait is.
A program vezetője – az elmondása szerint – szinte bármelyik verset elhozhatta volna azok körül, amelyek a rendhagyó irodalomórán születtek, annyira magával ragadó mindegyik. És bármennyire szabadkozik is a gyerekekkel tartó tanár, hogy ne várjanak verset a gyerekektől, mert nem biztos, hogy kaphatók lesznek rá,
a végére szinte mindegyik nekiveselkedik.
Mindezt ráadásul abban a környezetben tehetik, ahol irodalmi nagyjaink is alkottak, ahol 1908-ban megszületett a Nyugat című folyóirat: Ady, Kosztolányi, Karinthy és társaik világába Meskó Zsolt mellett a fiatalokhoz korban is közelebb álló Bence úr, a főpincér kalauzolja a diákságot.
A programhoz interaktív élmények is kapcsolódnak: történelmi szelfisarok, korabeli tárgyak, pogácsa és ásványvíz várja a fiatalokat. A részvétel továbbra is díjmentes, a Centrál Kávéház oldalán lehet regisztrálni. A Centrál Irodalmi Zsúr a szervezők szándékai szerint több mint élményóra – élő, közösségteremtő misszió, amely a magyar nyelv és irodalom örökségét adja tovább a jövő nemzedékeinek.
Hagyomány és progresszió
A Centrál új gasztronómiai kínálata szintén a „forradalmian modern klasszikus” gondolat jegyében született. A nyári spritzektől a különleges kapucsínókon át a legendás főételek húsos és húsmentes változatáig a Centrál konyhája a múlt ízeit ötvözi a jelen izgalmaival. A irodalmi vagy kulináris utazást tiramisukollekcióval vagy francia levendulás krémessel is lezárhatjuk.
A klasszikus főfogások 50-80-100 évre is visszanyúlhatnak, talán már el is feledtük őket – méltatlanul. A Centrál küldetése, hogy ezeket az ételeket felkarolja, bemutassa és akár több formában,
húsos és húsmentes változatban is elérhetővé tegye.
Így maradhatnak fent olyan klasszikusok, mint például a Stroganoff -bélszín, ami sült gnocchi, baconchips és friss petrezselyem társaságában kerül terítékre. Ennek húsmentes verziója, a Gomba Stroganoff különféle ízletes gombákból áll, és legalább olyan finom.

A jól ismert hortobágyi töltött palacsinta szintén többféle alakban szerepel a Centrál új étlapján: húsos (csirkecombfilé, paprikás mártás, palacsinta, tejföl), vega (pirított gombák, paprikás mártás, palacsinta, tejföl) és halas (harcsa filé, paprikás mártás, palacsinta, tejföl) változatban is elérhető. A gombás variáció ízvilága talán nem tér el annyira a klasszik hortobágyi palacsintáétól,
a halas azonban különleges élményt tartogat.
A kijevi csirke Supreme Csirkemell „Kijevi” módra néven szerepel a kínálatban – a mielőbbi béke reményében –, mellé burgonyapürét és parmezánchipset adnak. A burgundi marha (Boeuf Bourguignon) a megszokott tökéletes ízt hozza burgonyapürével, a Centrál & Cheese pedig kemencében sült cheddarsajt-szószos gnocchit rejt baconmorzsával.
Léda könnye és a zsebsárkány
A desszertek és a kapucsínók öltöttek talán leginkább új formát: tiramisut négyféle változatban is ehetünk, a klasszik tiramisu mellett van pisztáciás és sárgabarackos-maracujás, de kérhetünk tiramisukóstolót is, ami három kisebb poharat takar különféle ízekben. A franciakrémes levendulás ízt és lila tetőt kapott, a Centrál-képviselőfánk citromos choux-ba érkezik, a brownie-kehely pedig gyümölcsökkel és gyümölcspürével válik tavasziasan üdévé.
A desszertek közül többet is egyfajta „varázslat” után fogyaszthatunk el:
a klasszik tiramisut kávélikőrparfümmel permetezik meg, a Centrál-képviselőfánkot különleges vaníliával, a pisztáciás tiramisu tetején pedig egy csokikehely található, ami a beleöntött forró kávétól egy idő után elolvad, így folyik bele a kávé a tiramusuba, és teszi teljessé.
Itt azonban még nincs vége az élvezeteknek, hiszen kapucsínóból is rendelhetünk többfélét. A klasszikus mellett van Crème Brulée kapucsínó:
ha ilyet kérünk, a tetején lévő cukrot a szemünk előtt karamellizálja meg a felszolgáló egy zsebsárkány segítségével.
A fehér csokoládés kapucsínó rózsavízpermettel érkezik Léda könnye fantázianéven, emellett van jeges, valamint pisztáciás és mandulás, továbbá gyömbéres és kurkumás kapucsínó is.
Az új nyári spritzek alkoholos és mentes változatban is elérhetők: Limoncello Spritz, Hendricks Bodza Spritz és Grapefruit Lichi Spritz emelheti a hangulatot az étkezés előtt, után és közben is. És amint az időjárás lehetővé teszi, felemelik a hatalmas ablaktáblákat, és megnyitják az épületet a teraszok felé, így már tavaszi hangulatban élvezhetjük a kínálatot, amely Gácsi Gergő VIP-manager, Szemők Gergő bárvezető, Ványik Ádám séf és Takács Judit patisserie séf munkáját dicséri.
A Centrál Café és az Eventrend Group
Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik, és mintegy ezer munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Grouphoz kötődik mintegy húsz gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Városliget Café&Restaurant, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa cateringszolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.
Forrás: index.hu