Karrierút
2004-ben csatlakoztam oktatásszervezőként a cégcsoport képzési központjához, a Vatel Rendezvényiskolához. Egyedi képzési tematikát dolgoztunk ki az Üzleti rendezvényszervezés és az OKJ-s Protokoll ügyintéző és rendezvényszervező szakok, valamint a borismereti tanfolyamok részére. A Vatel keretében hoztuk létre az első, a cégcsoport egészét érintő oktatássorozatot, amely az értékesítés terén formálta át a munkatársak és vezetők szemléletét.
2014-ben jött létre a Tehetségakadémia vezetőképző programja. Projektvezetőként kezdettől részt veszek az egyes menedzsment szakok képzési tematikájának kialakításában, a cégcsoportban felhalmozódott tudásanyag rendszerezésében és tananyaggá rendezésében, az iskola működtetésében.
Évről évre újabb kihívások elé állítjuk magunkat. Külső szakértők meghívásával igyekszünk minden olyan korszerű módszert a képzésbe integrálni, amely piaci előnyt jelenthet a cégcsoport részére. 2016 nyarán bevezettünk egy távoktatási rendszert, ennek révén már lehetőséget biztosíthatunk a cégcsoport minden ambíciózus dolgozójának a szakmai fejlődésre.
Személyes misszió
Amire büszke vagyok
A Tehetségakadémia első évfolyamát egy Mark Burnett mottóval indítottuk: „Nincs jobb, mint túl nagy fába vágni a fejszét, aztán mégis felaprítani a fát.” Eddig közel 1000 oldalnyi, gyakorlatközpontú írásos jegyzet készült el, a tanultakat a hallgatók másnaptól alkalmazhatják munkájuk során.
A Tehetségakadémia egyéves képzései során láthatom, hogyan formálódnak a jövő vezetői, miként alakítják át a cégcsoport gondolkodását és működését a képzés során tanultak.
Örömmel tölt el, hogy egy olyan hosszú távú projekt részese vagyok, amely egyrészt hozzájárul újabb sikeres vállalkozások létrehozásához, másrészt szolgálja a cégcsoport életpálya modelljének megvalósulását.