
Személyes misszió
Olyan színvonalú eseményeket szervezni, amikre még évek múltán is emlékeznek, amiről hosszú idő után is beszélnek. Szerencsére az évek alatt számos ilyen volumenű rendezvény szervezése megadatott, de vannak olyan események, aminek a megszervezése még a bakancslistámon van.
Hiszem, hogy az „azonos vonzza az azonosat” és ha olyan partnerekkel dolgozhatunk, akikkel „egy energiaszinten rezgünk”, akkor mindig szinte tökéleteset tudunk létrehozni.
A sikeres rendezvények másik kritérium, pedig „A Csapat,” akivel együtt dolgozunk. Az évek bebizonyították, hogy ha mi tiszteljük, szeretjük és maximálisan segítjük egymást, akkor az kifelé is érződik, az ügyfél is érzi és a kívánt eredmény sem marad el.
Amire büszke vagyok
Sok területen dolgoztam rendezvények kapcsán és persze artistaként is. Mindig a maximumra törekszem és büszke vagyok az elért eredményeimre, az évek alatt kialakult kapcsolataimra a munkában, amik közül nagyon sok barátsággá nemesedett.
Az üzleti típusú rendezvények mellett büszke vagyok azokra az eseményekre, projektekre, amikben alkothattam valamit, amiben „A Csapattal” közösen maradandó értéket teremtettünk.
Rendkívül büszke vagyok még azokra a mára komoly rendezvényszervezőkké, rendezvényigazgatókká kinőtt kollégákra, akik az én szárnyaim alatt kezdtek kibontakozni, megtanulni a szakmát, és akiktől a mai napig annyi kedves visszajelzést kapok. Az ő sikereiket valahol a magaménak is érzem.
És természetesen a munkám mellett büszke vagyok lányomra, Lilire, aki messzemenően tolerálja egy rendezvényszervező munkáinak hátrányait is.