Eventrend Tehetségakadémia
2017-ben csatlakoztam a cégcsoporthoz, kezdetben, mint oktatásszervező, az akkor még főleg a vezetők képzésére koncentráló Tehetségakadémia projektben. 2019-ben vettem át a képzési terület vezetését és a következő egy-két évben jelentősen átalakítottam a projekt működését. Jelenleg a belső képzéseink nagy része online formában elérhető és már nem csupán a jövő Eventrendes vezetőit támogatjuk képzésekkel a céljaik elérésben, hanem a munkatársaink széles körének biztosítunk lehetőséget, hogy egy-egy kompetenciában vagy területen fejlődhessenek. 2021 óta az én vezetésem alá tartozik a cégcsoport nagyszámú, szakirányú oktatásból érkező, vagyis duális képzésben részt vevő tanulóinak központi toborzása és támogatása is. Ez a terület a jövőbeli szakember-utánpótlásunk egyik kiemelten fontos eszköze.
Személyes misszió
„A haladás nagyrészt annak köszönhető, hogy haladni akarunk.” - Seneca
Személyesen törekszem az igény felkeltésére önmagamban, a munkatársaimban egyaránt és ha megvan az „akarat”, akkor támogatni azt.
Amire büszke vagyok
Büszke vagyok, hogy a képzési terület mennyit fejlődött és növekedett az elmúlt években és mostanra a kompetenciák fejlesztésének közel teljes területét lefedi. Eközben pedig a munkatársak széles köre által ismert és használt lehetősségé vált. Büszke vagyok a családomra, a két nagyszerű gyerekemre, akikért érdemes akarni a haladást.