Zsolt, ahogyan vezetőink többsége, a Gálában kezdte pályafutását, kezdetben mint felszolgáló, majd bankettigazgató pozícióban. Az elmúlt 15 évben kitartásának és szakmai alázatának köszönhetően több vállalkozásunkat menedzseli sikeresen. Mára a Setup Kft., a Bonus Party Service, a Jazz Event Kft. és a Burg PS Kft. ügyvezetője és tulajdonosi partnere is egyben.

Karrierút

Sok ügyvezető társamhoz hasonlóan én is a Gála Party Service-nél kezdtem a cégcsoportos karrieremet. 2000-2004 között felszolgálóként, majd 2007-ig bankett igazgatóként dolgoztam a cégnél. 2007-ben új feladatot vállaltam, a Setup Rendezvény Kft.-nél lettem raktárigazgató, majd a cég ügyvezető igazgatója. 2010-ben a Setup Rendezvény Kft. tevékenységét átvette a Setup Event Kft. Az új cégben az ügyvezetői feladatok mellett, a cégcsoport partneri programja keretében, 10% résztulajdonosa lettem.

2014-ben került a MÜPA üzemeltetése a cégcsoporthoz és ekkor lettem a Jazz Event Kft. ügyvezető igazgatója. 2014-től pedig a Bonus Party Service Kft.-nél a Papp László Budapest Sportaréna üzemeltetését ellátó bankett igazgatói feladatokat is ellátom.

2016-tól a Bonus, Burg, Jazz és Setup Kft. ügyvezetői feladatait látom el.

Személyes misszió

Sosem szabad elhinni, hogy tudásunk maximális. Fejlődni csak alázattal és folytonos tanulással és tapasztalással lehet. Ez nem jelenti azt, hogy sosem fogunk hibázni, inkább csak azt, hogy hibáinkért ne másokat és ne a körülményeket okoljuk, hanem a kellő tapasztalatokat levonva tanuljunk belőle, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazokat.

Amire büszke vagyok

Egyre jobban kiteljesedő és kihívásokkal bővülő karrieremre az Eventrendnél.

A tulajdonosok bizalmára irántam, melynek segítségével egyre nagyobb projektek vezetését bízzák rám.

Gyönyörű feleségemre és két csodálatos gyermekemre, akik a családi nyugodt hátteret és boldogságot megteremtik meg számomra.