Karrierút
Középiskolában sajátítottam el a vendéglátás alapjait. A szakmai érettségit követően Turizmus szakos főiskolai hallgatóként szereztem közgazdász diplomát.
Több, mint tíz évnyi vidéki szállodában, valamint budapesti partiszerviz cégnél szerzett tapasztalatokkal felvértezve kerültem az Eventrend cégcsoporthoz 2010-ben. A New York Palotában eltöltött 5 esztendőben kiváló mentorok mellett fejleszthettem szakmai tudásom, rendezvényszervezőként, később rendezvényigazgató helyettesként. Számos nagy múltú, piacvezető hazai és nemzetközi cég rendezvényeit szervezhettem az ott töltött évek alatt. 2015-től a cégcsoport saját képzési rendszerében, a Tehetségakadémián folytattam tanulmányokat, ahol 2017-ben szereztem ügyvezetői licence-t.
2016-ban kerültem a cégcsoport egy másik nagy múltú reprezentatív helyszínére, az Akadémia Klub Étterembe, ahol üzletág igazgatóként néztem szembe az ott adódó szakmai kihívásokkal, és ahol azóta is ebben a munkakörben tevékenykedem. A kiváló vezetőtársak, az inspiráló környezet, a szakmai berkekben is elismert rendkívül magas színvonal és az összeszokott csapat végérvényesen szívembe zárta ezt az egységet.
2017-ben kaptam bizalmat egy új szezonális egység üzemeltetésére, melyet örömmel vállaltam el. A cégcsoport saját tulajdonú ingatlanában üzemelő Evezős Sörkertet több kiváló vezetőkollégám támogatását élvezve azóta is ügyvezetőként irányítom. Extra motivációt jelentett, amikor a tulajdonosok 3 itt töltött évet követően partneri státuszt ajánlottak az üzemeltető cégben.
Személyes misszió
Egy régi kedves barátom szavai csengenek fülemben: „Légy mindenre nyitott, de egynek mestere légy!”
Fontos számomra a sokoldalúság, a széles látókör. Hiszem azonban, hogy valamit csak úgy lehet igazán jól csinálni, ha arra 100 százalékban tudunk koncentrálni. Így válhatunk valamiben a legjobbá, melynek megtartásához persze nélkülözhetetlen a végtelen tanulás és alkalmazkodás. Ezt vallom, ezt képviselem minden egységben, minden vezetőtársam és minden kollégám felé. Örülök, hogy a cégcsoportban ennek szellemében végezhetem a munkám.
Amire büszke vagyok
Büszke vagyok az életpályára, melyet saját erőmből jártam be, a sok elismerésre, amit az évek során kivívtam, hogy folyamatosan fejlődhettem, hogy a kudarcokból erőt merítve mindig építkezni tudtam. Büszke vagyok a lányomra, aki nélkül az elmúlt több, mint egy évtized sokkal kevesebb lett volna. Köszönöm, hogy itt lehetek, hogy az lehetek, aki vagyok.